A japán gésakultusz, a gésák titkai
A japán gésakultusz. Erotikus hírnevük ellenére a gésák nem kötelesek szexuális szolgáltatást nyújtani, maximum énekelni. Hírnevük és a körülöttük lengedező misztérium azonban a mai napig tartja magát. Az 1970-es években még 17 ezer gésa gyakorolta hivatását Japánban, mára már csak ezren élnek Oszakában és Kiotóban. A mesterség fokozatosan elhal, ezzel si növelve szemünkben a dolog egzotikumát.
A kínai taoizmus és konfucianizmus természetesen a közeli japán szigeteken is elterjedt, s ezzel együtt járt a szeretkezési szokások hasonlósága. A japánok a nemiséget éppoly fontosnak és természetesnek tartották, mint a kínaiak, s éppúgy sajátos rituálékkal vették körül, amelyekben a szeretkezés előtti, forró fürdőknek és a teaszertartásnak is fontos szerepe volt. A japán szexuális kultúra középponti eleme azonban az ún. gésakultusz.
A sex shopok is sok terméket árulnak aminek a kifejlesztése a keleti szexkultúrátra vezethető vissza. A Szexshop Budapest Intim Center is széles választékot kínál a webshopjában, vagy az üzletében, mert minden áru raktáron van és kapható, legyen az gésa jelmez, vagy kellék. Szexújságokat, szexkönyveket is lehet kapni és videókabinok is vannak.
A gésák a „szórakoztatóipar művésznői”: különlegesen képzett „örömlányok”, akik nem elsősorban a férfiak szexuális igényeit, hanem kulturális és társalkodási igényeit óhajtották kielégíteni. Többek közt tudniuk kellett valamilyen hangszeren játszani és énekelni, táncolni, kedveskedni. Tehát nem voltak a szokásos értelemben vett prostituáltak, mint az oirannak nevezett utcalányok. De azért természetesen a szeretkezéshez is nagyon kellett érteniük.
Egy férfi tarthatott gésát szeretőként, de ez igen sokba került neki. És nem csak pénzbe: a gésa privilégiumai közé tartozott, hogy ő választhatta meg kivel bújik ágyba – tehát a férfinak el is kellett bűvölnie a nőt, ha meg akarta szerezni. Az idő múlásával azonban a mesterség átalakult. Ma már kizárólag, nagy megbecsülésnek örvendő előadó művészek a gésák.
A japán stílusú szeretkezés többnyire a padlón, szőnyegen vagy párnákon történt, csak félig levetkőzve, gyakran guggoló helyzetben, sok megkötöttséggel és különös eszközök fölhasználásával. Az előjátékban a kézzel ingerlés rafinált módozatait alkalmazták a férfiak is (például hüvelykujj a végbélnyílásban, mutató- és középső ujj a hüvelyben). Ma kettős ujjazásnak nevezzük.
Mi is a Gésa-izom, hol helyezkedik el? Az alhasi szervek, így a méh és a hüvely felfüggesztését szolgálja, röviden PC izomnak nevezzük. Az amerikai nőgyógyász, dr. Arnold Kegel fedezte fel újra ezeknek az izomkötegeknek a fontosságát, amik többek között a jól működő szexualitáshoz is elengedhetetlenek, azonban ritkán jut eszünkbe ezeket az izmokat erősíteni. Kegel a Tahiti szigeteken rábukkant egy szokásra, ahol az anyák lányaikra örökítik ezt a tudást. Kegel doktor felfedezése óta terjedt el Amerikában és Európában is a hüvelyizom tudatos tréningje, ezért is hívjuk ezeket “Kegel-gyakorlatoknak”.
Akad, aki csak legendának tartja a golyók gyönyörhozó képességét, de komoly irodalmi utalások vannak arra, hogy a gésák örömszerzésre is használták a vibráló érzést ajándékozó eszközt. Azonban hogy valóban kelt-e szexuális ingereket vagy sem, te is kipróbálhatod. Elég, ha felteszel egy olyan CD-t, amelyre szeretsz táncolni, és tapasztalni fogod, ahogy a golyók belső vibrálásukkal szexuális izgalmat gerjesztenek a testedben. Ha kezdő vagy, válassz nagyobb golyót, ezt könnyebb “érezni”, megtartani.
Az eszközök terén a japánok nagyon találékonyak. Régi szokás volt a merev hímvessző tövének körülkötözése egy darab (cipőfűző vastagságú) szíjjal, ami egyrészt a magömlést akadályozta meg, másrészt a merevedés csökkenését. Később inkább péniszgyűrűt, bőrgyűrűt vagy vastag gumigyűrűt húztak a hímvesszőre. Kitaláltak annak vastagságát és hosszúságát növelő eszközöket is, például fából vagy fémhól készült „makksapkát” és „hímvesszőköpenyt”, amik összekapcsolva már „műpénisz”-ként is alkalmazhatók – ez az ún. dildó.
Még fontosabbak és jellemzőbbek a nők által használt gésagolyók vagy hüvelygolyók, amiket a szeretkezéstől függetlenül, önkielégítés céljára használtak. Ezek kb. pingponglabda nagyságú, üres gömbök voltak, amelyeket a nő gondosan letisztítva (s esetleg növényolajjal síkosítva) a hüvelyébe nyomott föl és órákig ott tartotta. Az egyik gésagolyó gömb teljesen üres volt – ezt nyomta föl először –, a másikban viszont volt egy fémdarab, ami minden mozdulatnál gyengén vagy erősebben nekiütődött a gömb belső falának és megrezdítette az egészet. Ezek a rezgések igen kellemes érzést, szexuális élvezetet jelentettek a nőnek egészen az orgazmusig terjedően. A hüvelyizomzat erősítésén kívül a húgycső és a végbél izomzata is fejlődik. Ezek az izomcsoportok igen kis figyelmet kapnak fiatal éveinkben, pedig rendszeres karbantartásukkal sokáig megőrizhetjük nőiességünket az élet minden területén, és saját egyéniségünket összekapcsolhatjuk a gésák tudásával.
Cikkek japán szex és gésa témában: Távolkeleti szex és kultúrák gésák titkai. Mya Diamond sexshop gésagolyóval játszik.
Megint a „G-zóna” szerepére kell utalnom, hiszen a hüvelyen belüli rezgések ezt ingerelték elsősorban, nem pedig a csiklót (bár belülről az is kapott ingerlést). Ezért érdemes lenne megvizsgálni, hogy a golyócskákkal játszó nők között gyakoribb és kifejezettebb-e a magömlés (aminek lehetőségével korábban foglalkoztunk). Mindenesetre tény, hogy az ilyen játékok fejlesztik a nő orgazmuskészségét. Talán ez is magyarázza azt, hogy ma már világszerte minden szexshopban lehet vásárolni ilyen golyócskákat.
Cikkek japán, és keleti sex szex témában: 1. Távolkeleti szex és kultúrák, a gésák titkai 2. A szeretkezés, a szex taója 3. A magömlés késleltetése, az orgazmus kontrollja 4. Szeretkezési mozdulatok és testhelyzetek 5. A mai és a keleti erotikus csókok, orálszex. 6. A merevedési zavar legyőzése 7. Szex, szeretkezés, masszázs és légzésgyakorlatok 8. A japán gésakultusz a gésák titkai 9. Mit tanulhatunk a keletiektől? 10. Ázsiai és japán szex és pornó.