A vibrátor kellhet a jó szexhez
Minden második amerikai kedvenc játékai között szerepel a vibrátor – derült ki egy friss amerikai tanulmányból, amely nem csak a nőkre, hanem a férfiakra is kiterjedt.
Kiszabadult a bűvös szelencéből, és minden jel arra utal, hogy egyhamar – legalábbis amíg az elem bírja – nem is lehet megálljt parancsolni neki. A vibrátor használata a néha igencsak prűdnek számító Amerika felnőtt lakosságától nem hogy nem áll messze, hanem minden második ember rendelkezik saját tapasztalatokkal a kis „háztartási” készülék használatával kapcsolatban – állapította meg két tanulmány is, amelyeket az Indiana Egyetem kutatói készítettek. A reprezentatív felmérések során, amelyek eredményén maguk a kutatók is meglepődtek, összesen kétezer nő és ezer férfi vett részt a tizennyolctól hatvan éves korosztályok tagjaiként.
Kedvelt játékszer mindkét nem számára – A vibrátort használók széles köre a kutatók minden előzetes várakozását felülmúlta. A sokat látott tudósokat különösen az döbbentette meg, hogy a megkérdezett férfiak 45 százaléka számolt be arról, hogy a szexuális életben, partnerük kényeztetésekor nagyon szívesen hívja segítségül mechanikus pajtását. A vibrátor tehát már régen nem csak a szingli nők szekrénybe féltve elrejtett játékszere. „A tanulmányok remek bepillantást adnak mai társadalmunk aktuális szexuális viselkedésébe” – kommentálja csoportja megállapításait Michael Reece, a kutatók vezetője. „A vizsgálódás a maga területén úttörőnek számít, mivel hasonló felmérést eddig már csak azért sem készítettek, mert a szexuálterapeuták a gyönyört hozó, vibráló eszközt eddig szinte kizárólag szexuális zavarok esetén ajánlották pácienseik figyelmébe” – teszi hozzá a szakértő.
Vibrátor hölgyeknek – A vibrátort eddigi életükben kipróbáló nők közül minden negyedik a megkérdezés hónapjában is működtette készülékét, s rájuk az is igaz, hogy jóval gyakrabban jelentek meg nőgyógyászuknál szűrővizsgálatokra, mint a vibrátort nem használók. A vibrátort aktívan alkalmazók – mily’ meglepő – arról számoltak be, hogy az eszközt azért használják, mert az kellemesen segíti hozzá őket vágyaik kiéléséhez és a szexuális kielégüléshez.
Vibrátor uraknak – A vibrátort használó férfiak között nem mutatkozott jelentős különbség attól függően, hogy hetero- vagy homoszexuálisok voltak. A heteroszexuálisak közül közel mindegyik partnere kielégítéséhez használja az eszközt – és saját bevallása – vagy büszkesége (?) – szerint csak ritkán él vele. Csupán tíz százalékuk mondta azt, hogy a vibrátort a megkérdezés előtti hetekben is bevetették; szexuális elégedettségüket különben ez a csekély kisebbség értékelte a legmagasabb pontszámokkal.
Minden érdekes megállapítás ellenére a tengerentúli prüdériát egyetlen másodpercig megcáfolni látszó tanulmányoknak mindössze egyetlen gyenge pontját fedezték fel kritikusai: a megkérdezéseket és kiértékelésüket egy tengerentúli, gumióvszereket és szexuális segédeszközöket gyártó vállalat finanszírozta… Forrás: Vibrátor.hu