Vibrátort a hálószobába
A párom fel akarja dobni a szexet, és hazaállított egy vibrátorral: Már öt éve élünk együtt a párommal, rövidesen össze is házasodunk. Minden rendben van közöttünk, bár az igaz, hogy a szex egy kicsit kezdett ellaposodni az utóbbi időben. Már kitaláltunk új helyszíneket, a lakáson belül is minden helységet felfedeztünk, de nekem ez így elég is, nem vagyok egy vadmacska, jobban szeretem a nyugalmat a lepedőakrobatikánál. Nem vagyok prűd, de mondjuk az extrém helyzetekben való szexelés nem nekem való.
Szóval nekem bőven elég az, hogy ha az ágyban szerelmeskedünk, még arra sincs nagy szükségem, hogy percenként pózt váltsunk. A párom viszont újabban figurázna, nekem meg nincs hozzá kedvem, erőm, ráadásul a sok furcsaságtól még orgazmusom is ritkábban van. Ő erőlködik, hogy feldobja valamivel a szexuális életünket, én meg örülnék, ha a hagyományos pózokban, sok öleléssel, csókkal, nyugodtan élveznénk a szerelmeskedést. Már egy pornófilmet is végignézetett velem, de inkább kellemetlenül éreztem magamat miatta, és nem szexmacskának.
Tegnap telt be a pohár, amikor hazaállított egy furcsa vibrátorral, és azt akarta, hogy azzal is… Na, arra már nemet mondtam. Lehet, hogy jó, de nem akarom ilyesmivel „feldobni” a szexet, nekem jó úgy, ahogy van. Minek ez a segédeszköz, az ilyen póz, olyan póz, pornós akrobatika, mikor sokkal kielégítőbb, ha egyszerűen felül vagyok, és pont. Most meg van sértődve, azt mondja, hogy a kapcsolatunkat meg fogja ölni az egyhangú szex.
Nem azonosak az igényeitek. Egyébként nem öli meg a kapcsolatot a szerelmeskedés hagyományos változata, persze időnként nem árt valamivel feldobni a mindennapokat, de csak és kizárólag olyasmivel, ami mindkét félnek megfelel. Mondd el neki, hogy mire vágysz, és ne hagyd, hogy olyasmire kényszerítsen, ami neked nem jó, vagy ami neked gondot okoz. Viszont azt is javaslom, hogy próbálj meg nyitott lenni, olyan dolgokat, amik nem ellenkeznek az érzéseiddel kipróbálni, ne zárkózz el, amíg nem tudod, hogy tetszik-e, mert még az is lehet, hogy rákapsz. Viszont amit zsigerből utálsz, azt mondd meg neki. Kössetek kompromisszumot, egyszer szexeljetek úgy, ahogy te szereted, egyszer úgy, ahogy ő szereti, de persze csak olyan formán, ahogy neked is kellemes. Fontos a kommunikáció a szexben is, mondd el, hogy mit akarsz, és mit nem!