Szex

Kínai szexshop helyzet

Miközben Kína a pornográfia elleni harcra hivatkozva fokozza az internet ellenőrzését, a szexshopok nagy forgalmat bonyolítanak! 23 éves Ha Li nem szégyenlős: a fiatal nő nem titkolja kilétét, miközben bevásárol egy pekingi erotikus boltban – a sajtó becslései szerint kétezer hasonló üzlet működik a kínai fővárosban. A média hasonló számot ad meg Sanghaj, az ország gazdasági fővárosa esetében is a szexre szakosodott üzletekről.
Ha Linek a szempillája sem rezdül „A szerelem butikja” nevű kereskedésben látható különböző szerelmi segédeszközök láttán, miközben olyan szexi pongyolát keres, amelyet, mint fogalmaz, „ugyanolyan könnyű lesz felvenni, mint levenni”.
A szakértők szerint főleg a középosztályhoz tartozó fiatalok képezik a törzsközönségét ezeknek a minden sarkon megtalálható üzleteknek, amelyek „a felnőttek egészségápolására” szolgálnak a cégtábla szerint.
„Ezek a boltok sok fiatalt vonzanak, új dolgok felfedezését teszik lehetővé számunkra. Jó, ha nyitottak vagyunk” – mondja Ha, aki egyike a bolt törzsvásárlóinak. Li Jin-hö (Li Yinhe), aki a társadalmi kérdések, és különösen a szexualitással összefüggő témák szakértője, abbeli meggyőződésének ad hangot, hogy a szexualitás iránti megnövekedett érdeklődés nyilvánvalóan összefügg a három évtizede megkezdődött gazdasági nyitással, amely az előző 30 év szigorú kommunista puritanizmusát követően a kínai társadalmat is megnyitotta a külföld hatása előtt.
„Ezeknek a változásoknak a fiatalok az élharcosai, mert ők alkotják az internet-nemzedéket és ők jobban hozzáférnek az újdonságokhoz, mint bármikor ezelőtt” – magyarázza a kutatónő. A változásokkal az egész társadalom kénytelen lépést tartani. Így például decemberben az oktatási minisztérium arra szólított fel, hogy a nemi felvilágosítást már az elemi iskolákban kezdjék meg – a cél elejét venni az AIDS terjedésének és a nem kívánt terhességeknek. „Korábban az ilyen típusú tájékoztatás csak a középiskolások számára volt elérhető” – hangsúlyozta nemrég az Új Kína hírügynökség, hozzáfűzve, hogy a tanárok – anélkül, hogy kényes témákat érintő nagy vitába bocsátkoztak volna – „tájékoztató anyagokat adtak át a diákoknak és hagyták, hogy maguk olvassák el azokat.”
Az életszínvonal a hetvenes évek végén bevezetett reformok nyomán jelentősen javult, a nyitás mellett ez is fontos tényező a szexualitás előtérbe kerülésében. A 25 éves Jang Ce (Yang Zi), aki a múlt hónapban nyitotta meg A szerelem boltját, régi kínai mondást idéz: „A testi szerelemhez előbb arra van szükség, hogy legyen elég táplálékod és meleg ruhád.” Az ő üzletében a szerelmi kellékek ára 200 jüantól (mintegy 6000 forint) 7000 jüanig terjed, miközben a pekingi átlagkereset 3000 jüan körül jár.
A magas sarkú cipőt és orrában gyűrűt viselő fiatal nő persze azt hangsúlyozza, hogy minőségi, importált szexuális segédeszközöket forgalmaz, ellentétben a hasonló butikok zömével, amelyek helyi készítésű, olcsó erotikus tömegáruval kereskednek.
„Pekingben csak tavaly tűntek fel a jó minőségű szexuális termékek” – fűzi hozzá Ha, a törzsvásárló. Jang, akinek vevői elsősorban nők, méghozzá gyakran kielégítetlen nők, üzletének társadalmi szerepét is hangsúlyozza: „Mindegy, hogy hol élsz, mindenkinek szüksége van a gyönyörre. Ez az élet lényege”.
A fiatal nő szókimondása azonban csak üzlete bejáratáig terjed: ahhoz még nem tudta összeszedni bátorságát, hogy bevallja a távoli, északnyugati Kanszu (Gansu) tartományban élő szüleinek, hogy mivel foglalkozik. „Ők régi vágású emberek, még azt gondolnák, hogy rossz útra tértem…” Magyar szexshop -MTI-

Szólj hozzá