Pornó,  Szexkellékek

A női magömléses orgazmus feltételei

A női magömléses orgazmus feltételei: A mai nők többsége, mint láttuk, nem ismeri a magömléses orgazmust. Ami nem is csoda, hiszen a G-folt ingerlésére ritkán kerül sor elegendő mértékben. A hagyományos helyzetben, alig néhány percig tartó közösülés során a G-zóna mögötti mirigy alig kap ingerlést, s hasonló a helyzet a csiklóval.
Az Intim Center sexshop Budapest, Károly krt. 14. szám alatti üzletében kaphatók olyan szexuális segédeszköztök és vibrátorok, dildók, amelyekkel a G-pont és a csikló is könnyen izgatható. A személyes vásárlást javasolt, de a neten az Online szexshopban is rendelhetsz. A képen látható üvegből készült dildó, üvegdildó többféle változatban kapható.
Így a nő többnyire kielégületlen marad. Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell. Először is tisztázandó, hogy az orgazmus kiváltása a csikló vagy a G-zóna ingerlésével történik-e könnyebben, illetve maga a nő melyiket részesíti előnyben. A legjobb persze az, ha mindkettő hatásos és elfogadott.

vibratorral_orgazmust_el_at_a_lany

Ez azonban ritkán van így, már csak azért is, mert feltételezi mindkettő ismeretét, kipróbálását – viszont ha valaki nem tud valamiről, azt nem is próbálhatja ki. Azonkívül az ismeretlentől sokan idegenkednek. Idegenkedés esetén legfontosabb, hogy semmit se erőltessünk, hanem többszöri, részletekbe menő megbeszéléssel, fokozatosan próbáljunk megbarátkozni a gondolattal.
„Elvi elfogadás” esetén rátérhetünk a még nem ismert, G-zóna eredetű orgazmus kipróbálására. Éspedig első megközelítésben inkább a közösülés mellőzésével. Mert sokkal könnyebb a G-zónát kézzel, ujjheggyel elérni és ingerelni. S többnyire már ehhez is partnerre van szükség, ugyanis a kutatók tapasztalatai szerint sok nő nehezen éri el saját G- zónáját (bár félig ülő, félig fekvő helyzetben ez általában lehetséges).
Minthogy a G-zóna ingerlése először vizelési ingerrel járhat, ajánlatos előtte vizelni. Azt talán nem is kell hangsúlyozni, hogy a hüvelybe felnyúló ujjakat csak tisztára mosottan és valamivel (például babaolajjal) síkosítva ajánlatos alkalmazni. Legjobb, ha két ujjat vezetünk be, s a szeméremcsont fölött keressük – óvatos nyomkodással – a G-zónát, miközben másik kezünkkel kívülről lenyomjuk az alhasunkat.
A G-zóna arról ismerhető fel, hogy a hüvelyfal ott érzékenyebb a tapintásra, nyomásra, ami először – mint láttuk – vizelési ingert, ám rögtön utána kellemes érzést, élvezetet vált ki, s ugyanakkor érezhetjük a mirigy megduzzadását.
Ezután csak folytatni kell a kellemes ingerlést, simogatással, vagy az ujjak gyors, apró mozgatásával mindaddig, amíg az orgazmus s vele a magömlés elérkezik. Természetesen az sem baj, ha nem spriccel ki a húgycsőből észrevehető mennyiségű váladék. Az orgazmus akkor is megtörténik, éspedig többnyire a szokásos módon: a hüvelyizmok ritmikus összehúzódásaival.
Ha az ilyenfajta kielégülés kipróbálására partnerrel kerül sor, akkor a partner is a leírtak szerint járjon el. Ilyenkor persze elengedhetetlen a partner fokozottabb irányítása, s fontos a megfelelő testhelyzet is. Ehhez a következőket ajánlják: a nő feküdjön hasra, lábait rakja szét, fenekét emelje föl 10-20 cm-re, s lassan mozgassa csípőjét, miközben a partner két ujja a hüvelyben a G-zónát keresi. Egyébként ebben a testhelyzetben közösülni is lehet, s ez lehetővé teszi, hogy a hímvessző jobban elérje és ingerelje a G-zónát. Ilyenkor még inkább szükséges, hogy a nő irányítsa a mozgást, továbbá hogy maga az aktus ne legyen túl rövid, a férfi ki tudja várni a nő orgazmusát. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a G-zóna ingerlésével könnyen keletkeznek többszörös orgazmusok!
Az orgazmuskor fellépő túlzott váladékról senki ne higgye, hogy abnormális, szégyellni való dolog, és ne tévessze össze a vizelettel! A pornó squirt lehet, hogy az. Ez a képesség ma még kevés nőnek adatik, így ne gondolja azt, hogy kevésbé jó szexualitású, mert ezt a G típusú orgazmust nem ismeri.
– Fiatal voltam mikor elõször megtörtént velem. De ittas állapotban voltam, így annak tudtam csak be, hogy nagyon nedves vagyok. Aztán késõbb kiderült, hogy nem így történt. Azóta többször elõfordult már velem, néha visszatartom, mikor érzem a “pisilési ingert” – akkor gondolom az alkohol hatására “engedtem el magam” . Hüvelyi orgazmusom nekem sem igazán volt, de remélem egyszer összejön már. Egyszer- kétszer elõfordult, de akkor is olyan volt utána, mintha ki sem elégültem volna.. Nem vagyok fehérmájú. – vallja egy 20 éves lány.
– Nekem is volt csak egyszer, de ez nem orgazmus, valami éles magaslata az izgalomnak, de nem jár kisüléssel, energiavesztéssel. Pláne, hogy valaki egymás után 10szer is meg tudja csinálni, kizárt, hogy orgazmus. Utána egy darabig én is kínlódtam a túlérzékenységemmel, a pisilési ingerrel. Örültem, hogy megszabadultam tõle. Cirkusz-maximusz az egész. Egyébként nem vizelet, hanem színtelen enyhén sós ízû folyadék, mivel a kádban fejeztem be az érzés beteljesítését – vélekedik más.
– Nekem mostanában csak ilyen van, nem fáj, sõt nagyon jó, de akkor is van ha nem akarom, és minden “mocskos” folyton körülöttem, és ha nem vigyázok egy szimpla ruhában simogatástól is így elázok. Elõször szagtalan, de mire oda jutok 5-6 órával késõbb, hogy kimossam, addigra büdös pisi szagú lesz. Én nem szeretem, de nem tudom már megállítani. Szeretném, ha ismét simán csak nedvesednék és elélveznék nem spriccelne mindenhová a lé. Pasim imádja, ezért még ellenem is dolgozik, hogy miért gond ez nekem?
– Nemrég sikerült elérnünk a barátommal ezt a “spriccelõs” élvezést.. Hát mit ne mondjak.. Az egész olyan hihetetlen volt.. Õ meg van gyõzõdve arról, hogy én igenis elélveztem. Bennem viszont kérdések merültek fel ezzel kapcsolatban, amire tõletek szeretnék választ kapni. Nagyon megijedtem, mivel tényleg olyan volt, mintha bepisiltem volna. Még a hang is pont ugyan olyan volt, rettentõ sok kijött belõle, legalább 2-3 dl-nyi és semmi különöset nem éreztem amikor megtörtént, csak egy megkönnyebbült érzést meg nagyjából majdnem azt, amikor csiklóba élvezek.
A G-zóna közösülés közbeni ingerlése szempontjából van egy másik kedvező testhelyzet is: amikor a férfi van alul, s rajta a nő lovagló ülésben helyezkedik el. Ez kétféleképpen is előnyös. Egyrészt a nő így könnyebben irányíthatja a mozgásokat. Másrészt ebben a helyzetben a legtöbb férfi könnyebben tudja késleltetni saját orgazmusát, tehát az egész közösülés tovább tarthat.
A női magömlés témában squirt cikkek: 1. Női magömlés, a G zóna felfedezése – 2. A női ejakuláció jellemzői – 3. Hányféle orgazmus van a nőknél? – 4. A női magömléses orgazmus feltételei. A G-pont izgatása, és a női magömlés.