Műpénisszel élvezi a szexet az észak-koreai diktátor
Az ágyban állati ösztönök mozgatják, de szerencsénkre nem bírt többet pár percnél – állítja Kim Dzsong Unról egyik, Dél-Koreába szökött prostituáltja. A diktátor perverz és falánk.
A hivatalos észak-koreai sajtó semmilyen részlettel nem szolgált Kim Dzsong Un, az ország vezetőjének magánéletéről. Azt sem lehet tudni róla, nős-e, korábban voltak-e barátnői, még pontos életkora is vitatott.
Ezt a hagyományt törték meg most japán internetes portálok, melyek Un partnerei, többnyire makaói bordélyházak kéjnőinek tapasztalatait írták meg. Ezek szerint Un, aki álnéven, negyvenfős kísérettel járta a makaói kuplerájokat, szeret fájdalmat okozni aktus közben, néha kimondottan állati. Egy menet azonban csak néhány perc nála, a szíve nem bír többet – áll egyikük beszámolójában. A prostituáltak közül
tizet – amolyan háremként – három éve Phenjanba vitt, tulajdonképpen „kivásárolt” a bordélyházból. Hivatalos út-jaikon tanácsadóikként szerepelnek. Egyikük a múlt hónapban szökött Dél-Koreába. A Liként említett nő szerint Un mindenkit, akivel lefeküdt, beléptetett a Koreai Munkáspártba. Kedvenc prostijai, ha jól teljesítettek, katonai rangot, ezzel emelt élelmiszer-fejadagot kaphattak. Li ezredes volt, ehhez nyolc percig tartó nemi erőszakot kellett elviselnie. Un az aktusokhoz segédeszközöket, többek között műpéniszt használ. Ha végzett, rendkívül falánkká válik, többnyire krémtortát rendel, hozzá pezsgőt iszik – áll a beszámoló végén. Forrás: Borsonline.hu