Olcsóbb lett az élvezet nyártól
A leggyakrabban hamisított gyógyszer a világon a kék tabletta, amihez interneten, utcán, piacon igen könnyű hozzájutni. Valószínűleg sokan meg is próbálkoznak a görbe úttal, hiszen a legfrissebb adatok szerint Magyarországon közel 800 ezer férfi tapasztalt már potenciazavart, ami negyedüknél rendszeresen is előfordul, mégis mindössze 100 ezren vannak azok, akik orvos által felírt gyógyszert alkalmaznak az ágybeli gondok megoldására. Persze egyáltalán nem könnyű bevallani, hogy rosszul, vagy egyáltalán nem működik a férfiasság, s ha valaki mégis rászánja magát, hogy szakszerű segítséget kérjen, igyekszik olyan orvost találni, aki más kerületben, vagy más városban rendel, nehogy kitudódjon az intim baj.
Fekete Ferenc urológus, a Magyar Szexuális Medicína Társaság elnöke azt mondja, a fiataloknál – már a húszas éveikben járók nyolc százalékánál is jelentkezhetnek potenciagondok – gyakoribb, hogy a lelki gondok, a bizonytalanság, a túlzott elvárások okozzák a merevedés hiányát. A kudarcos szexuális élet egyik biztos oka a folyamatos stressz lehet, amit a fiataloknál a tanulmányok, a pályakezdés, a munkahelykeresés gondjai, a már magasabb társadalmi státuszú, napi 12-14 órát dolgozó vezetők esetében pedig az állandó teljesítménykényszer vált ki. Főleg ez utóbbi csoportra jellemző, hogy az érintettek beletörődnek az átmeneti vagy tartós potenciazavar meglétébe, s nem is próbálják kikapcsolódással, lazítással oldani a feszültséget.
Az ágyban átélt kudarcokat a munkahelyen elért sikerekkel pótolják, és egyre többet dolgoznak. Még otthon is a munkán jár az eszük, s nehezen hangolódnak rá a szexuális ingerekre. Pedig a munka és a szex között jó, ha van egy kis átvezetés: ez lehet sportolás, de egy kiadós séta is megteszi. Ha szervi elváltozás áll a merevedési zavar hátterében, akkor a cukorbetegséget, a szív-és érrendszeri kórokat kell elsősorban kiemelni. Érdemes odafigyelni a megemelkedett vérnyomásra, a koleszterinszintre, mielőtt megkezdődne a kezelés.
A keringési betegségek és az erektilis diszfunkció (ED) kialakulásának rizikófaktorai azonosak, sőt az is előfordulhat, hogy valakinél éppen a merevedési gond megjelenése hívja fel a figyelmet valamilyen érrendszeri gond – közvetlen panaszt még nem okozó – meglétére. Ugyanakkor a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, az elhízás, az alkohol, a dohányzás, néhány kábítószerfajta, a bizonytalan helyről szármázó táplálék-kiegészítők – ez utóbbiak főleg a fiataloknak szónakl – bizonyítottan csökkentik a nemi teljesítőképességet. (A merevedés minőségéről az itt található kérdőív is információt adhat.)
Fekete doktor hozzáteszi, hogy a beteggel való beszélgetés során azt is fontos megtudni, milyen a partner hozzáállása párja csökkent teljesítőképességéhez. „Csak akkor kérjük, hogy jöjjön el a barátnő vagy a feleség is rendelésre, ha olyan túlzottak az elvárásaik, vagy negatív a véleményük a párjukról, ami már a javulást gátolja. Közvetve pedig úgy próbálom bevonni a partnert, hogy azt javasolom a páciensemnek, beszéljen a társával, nyugtassa meg, hogy szereti és vonzónak találja. A férfiak azt hiszik, ha vonzódnak egy nőhöz, akkor ez teljesen egyértelmű, pedig a nők igénylik, hogy ezt el is mondják nekik. Ugyanakkor a nők a férfaki szexuális problémáit gyakran szeretethiányra, vagy saját vonzerejük csökkenésére vezetik vissza. Pedig gyakran ennek éppen ellenkezője vezethet merevedési zavarhoz: minél fontosabb a férfinak egy nő, annál nagyobb lesz a szorongása, görcsössé válik, képtelen ellazulni a döntő pillanatban” – figyelmeztet a szakember. Időnként persze szükség lehet pszichoterápiára is, különösen egyéb pszichés gond – depresszió, pánikbetegség – megléte esetén. Ám mivel ez meglehetősen időigényes kezelés, s így fennáll a párkapcsolat végleges megromlásának veszélye a kudarcos nemi élet miatt, ezért gyakran potencianövelők szedését is javasolják a terápiával párhuzamosan.
Az előbbiekben azokról a férfiakról esett szó, akik orvoshoz fordulnak a merevedési gondjukkal, de vajon mi történik a nagy többséggel, az érintettek 90 százalékával, akik semmilyen kezelést nem kapnak? Természetesen ők is megoldást keresnek a problémájukra, ami zömmel az internetről rendelhető hamis gyógyszereket jelenti: Magyarországon is milliárdos nagyságrendű az álpirulák forgalma, s ezen belül a potencianövelők vezetik az eladási rangsort.
Az a jobbik eset, ha az álgyógyszer hatástalan, az viszont komoly bajhoz, akár halálhoz is vezethet, ha a hamis tabletta a megengedett hatóanyag többszörösét tartalmazza. A hamisítványokban találtak már amfetaminszármazékot, brómot, padlóápolót, ónt, véralvadásgátlót is, sőt akár életfogytig tartó impotenciát is okozhat az áltermék. Mivel a már emlegetett kék tabletta a legnépszerűbb potencianövelő a hamisítványok terén is, így talán az, hogy a gyártó cég szabadalmi védettsége lejárt júniusban, tehát ma már bármelyik gyógyszergyár előállíthatja az eredeti gyógyszer másolatát – ezt hívják generikus gyógyszernek -, némileg rendet teremthet a potencianövelők piacán, mivel a generikus tabletták ára alacsonyabb.
Rékassy Balázs, a cég (Pfizer) kommunikációs igazgatója azt mondja, ezek az eredeti „recept” alapján gyártott gyógyszerek azért olcsóbbak, mert a gyógyszerkutatással kapcsolatos, dollár milliárdokban mérhető összegek már nem terhelik a generikumokat. „Ezekben természetesen ugyanaz a hatóanyag van, mint az eredeti tablettában, esetleg a vivőanyag lehet más. Mi magunk is gyártjuk már – az eredeti kék tabletta mellett – annak generikus változatát is, hiszen nagy az igény az olcsóbb, szavatolt minőségű potencianövelőre, amit a háziorvosok is felírhatnak” – teszi hozzá. A generikumok ára tehát versenyre kelhet a hamis potencianövelők árával, így a pénztárcakímélés már nem lehet indoka az internetes vagy utcai beszerzésnek.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy gyógyszer soha „nem esik le a teherautóról”, vagyis az a vényköteles termék, amit a gyógyszertáron kívül kínálnak, biztosan nem eredeti. Magyarországra általában ausztrál, vagy új-zélandi csomagolásban érkezik a Kínában gyártott hamis tabletta. Ezeknek a dobozán nincs magyar nyelvű felirat, s az egyébként minden gyógyszer esetében kötelező magyar betegtájékoztató is hiányzik. Forrás: Olcsóbb lett a szex júniustól, Life-style.hu